Szerda, 2018-07-18, 03:17
INTERAKTÍV IRODALMI PORTÁL
Irodalom Online logo
Főoldal | Regisztráció | Belépés Üdvözöllek Vendég | RSS
OLDAL KATEGÓRIÁK
EPIKA [55]
Pl: Anekdota Elbeszélés Életrajz Humoreszk Karcolat Kisregény Kistörténetek Levél Mese Napló Novella Önéletrajz Pamflet Paródia Regény Tárca Útleírás
LÍRA [201]
Pl: Ars poetica Dal Elégia Gúnydal Gyászdal Haiku Helyzetdal Képvers Óda Önmegszólító vers Panaszdal Prózavers Rapszódia Szabad vers
DRÁMA [1]
Pl: Abszurd dráma Bohózat Bosszúdráma Burleszk Commedia dell'arte Drámai költemény Egyfelvonásos Kabaré Komédia Közjáték Melodráma Mesejáték Mirákulum Misztériumjáték Monodráma Színjáték Történelmi dráma Tragédia Tragikomédia
ÁTMENETI MŰFAJOK [7]
Apokalipszis Ballada Chantefable Ekloga Életkép Episztola Haláltánc Hosszúvers Idill Panegirikusz Románc Románcos ballada Széphistória Tájköltészet Tanköltemény Testamentum Thriller
FRISS MAGAZIN
VÁLOGATÁSOK
FÓRUMTÉMÁK
  • Így nyír ki minket a munka (4)
  • Hawking: Nincsenek is fekete lyukak (1)
  • Melyek voltak a 2013-as év legjobb magyar könyvei? (0)
  • ÚJ KÉPEK
    Bory-vár
    Győri utcakép
    Csengettyűk - virágfotó
    Gyerekportré
    Moldova György
    BANNERFORGATÓ
    LINKPARTNEREINK
  • LINKÉPÍTŐ
  • FÜGGÖNY
  • LAKÁSTEXTIL WEBÁRUHÁZ
  • MÉTERÁRU
  • VOILE FÜGGÖNYÖK
  • PATCHWORK
  • ÁGYTAKARÓ
  • ORGANZA FÜGGÖNY
  • ÚJ TEXTILEK
  • TEXTILPONT KISZÁLLÍTÁS
  • FÜGGÖNY MÉTERÁRU BUDAPEST
  • TEXTIL
  • ÁGYNEMŰ
  • LAKÁSTEXTIL
  • KÖVESS BENNÜNKET!
    ALKALMAZÁSOK
    CÍMLAP » 2014 » Augusztus » 16 » Czinege László: Áprilisi tréfa (IX. rész)
    06:04
    Czinege László: Áprilisi tréfa (IX. rész)

    ÍtélethirdetésA bírósági folyosón nagy volt a sürgés-forgás, rutinosan tájékozódó ügyvédek, maszkos, fekete egyenruhás félelmetes kinézetű alakok és az általuk kísért rabok, valamint tétova civil személyek jöttek-mentek. Legtöbbjük ennivalót, iratokat vagy bőrszíjat szorongatott a kezében, egy részük pedig a mellékhelyiségekbe igyekezett. Béla az ajtó melletti padon ült. Nem ment a mosdóba, és nem is evett-ivott. Valahogy úgy érezte nem lenne illendő a hivatalos körülményekhez.

    A vádlott rendőrökön nem látszott semmi feszültség, ügyvédjükkel sétáltak a folyosón, és nagyhangon beszélgettek. Mintha vicceket meséltek volna egymásnak, olyan jókat nevettek időnként.
    Béla gondolataiba mélyedt. Eszébe jutott, amikor régi barátját meggyanúsították hatósági személy elleni erőszakkal… Pedig csak – még az „átkosban” hazafelé Nyugat-Németországból – sört ivott vámolás közben, amit a magyar finánc annyira szemtelenségnek tartott, hogy intett a kemény határőrtisztnek, aki amolyan „üdvözöllek itthon” gesztussal kiütötte a kezéből az Austria Gold-ot egy hatalmas pofon kíséretében. Az osztrák sört az a "sógor" vámtiszt adta cimborájának cserébe a müncheni Löwenbräu-ért, akivel a határig kellemesen elbeszélgettek.
    Akkoriban – tanúként – ugyanilyen feszült bizonytalanságban ült az ügyészségi folyosón, miután az ügyész ráordított, és kiküldte gondolkodni:
    – Ha még egyszer azt mondja nekem, hogy pofonvágta a határőr az útitársát, akkor hamis tanúzásért két évet nyomok magára!

    Ennek már majdnem harminc éve – döbbent rá Béla –, de a légkör, a hatósági emberek összebeszélése, a civilek kijátszása, ellehetetlenítése és megfélemlítése nem sokat változott.
    Olvasott is egy cikket az Indexen, amiben jellemzik a rendszerváltozás óta eltelt időszak rendőrmorálját:
    „A Magyar Helsinki Bizottságnak 1989-es alapítása óta még soha nem volt olyan ügye, amelyben akár csak egy rendőr tanú is látta volna a társa által elkövetett bántalmazást – olyankor sem, amikor egyébként a bíróság végül jogerősen megállapította a bűncselekmény elkövetését.
    A 2006. őszi felvételeken látható, beosztottaikat fel nem ismerő közvetlen felettesek, a később a büntetőbíróság által elmarasztalt rendőrök eljárását, a kivizsgálás során jog és szakszerűnek minősítő parancsnokok, a semmire nem emlékező kollégák, mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a bántalmazásos bűncselekmények elkövetőinek töredékét lehet csak felelősségre vonni, és hogy olyan rendőrök szolgálhatnak tovább az állományban, akik legalapvetőbb kötelességük megszegésével méltatlanná váltak erre a hivatásra." – áll az emberi jogvédő szervezet sajtóközleményében.

    Gondolataiból a tárgyalóterembe vonuló léptek zaja zökkentette ki Hortobágyit. Ő ment be utolsóként.
    A bíró felállásra szólította fel a jelenlévőket, és a Magyar Köztársaság nevében kihirdette az ítéletet:
    – Labanc Lajos elsőrendű és Varró Tamás másodrendű vádlottakat a bíróság az ellenük felhozott mindkét vádpontban bűnösnek találta.
    A vádlottak társtettesként megvalósították a Btk. 228. § (1) bekezdésébe ütköző jogellenes fogvatartás bűntettét, valamint a Btk. 226. §-át sértő – hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás vétségét, ezért halmazati büntetésül őket a bíróság 90.000-90.000 (kilencvenezer-kilencvenezer) Ft pénzbüntetésre ítéli.
    Az eljárás során felmerült 26.376 Ft bűnügyi költséget közösen kötelesek megtéríteni.

    A bíró ezután az ítélet indoklásába kezdett. Bélának elkalandoztak gondolatai, csak a kiemelkedő valótlanságok tűntek fel. Például az, hogy enyhítő körülményként vette a bíróság a két vádlott „ténybeli” beismerő vallomásait.
    – Mit ismertek be ezek? – motyogta magában Hortobágyi. Talán annyit, hogy jártak a tett színhelyén? Folyamatosan tagadtak minden tényt végig.
    Béla oldalról nézte a rendőrök arcát. Semmi megbánás, csak az üres közöny, és némi durcás meghökkenés, hogy kaptak egy kis ejnye-bejnyét.
    Párhuzamot vont magában: ugyan mit adnának ilyen bűnökért egy taxisnak, amikor náluk már néhány másodperc címről késés is kétezer forint, ami természetesen az idő múlásával hatványozódik. A rádió teljesítményének felpiszkálása: egy hónap letiltás, ám a következő esetben már azonnali kirúgás. Utassal szembeni tiszteletlenség: azonnali kirúgás.
    – Ezek a bűnelkövetők pedig rendőrként folytathatják tovább? – villant át rajta a kérdés.

    A vádlottak védője, és az ügyészség képviselője ugyancsak három nap gondolkodási időt kért a fellebbezést illetően.

    Kifelé menet a teremből meg is kérdezte az ügyésznőt:
    – A két vádlott rendőr továbbra is ugyanúgy dolgozhat a rendőrségen?
    – Persze – felelte a fiatal nő –, ha jogerőre emelkedik ez a határozat.
    – Akkor kilencvenezerért újra szétverhetnek valakit… – dünnyögte szinte magának Béla.

    Egy héttel a bíróság döntése után Hortobágyiné kis autóját leöntötték kromofággal a munkahelye előtt – ugyanott, ahol korábban már kíméletlenül körbekarcolták a fényezést. Hiába mondta neki Béla, hogy ne menjen kocsival a három perc sétaútra lévő iskolába.
    A vegyszer lemarta a festéket lemezig, még a műanyagokat és az ablak tömítőgumikat is megkóstolta. A fényezőmester valószínűsítette, hogy idővel az üvegek is be fognak homályosodni a szertől.

    Hortobágyi az utolsó tárgyalás után több mint két hónappal kapta meg a jogerős határozatot, amiből azt vette ki, hogy az egyik fél sem fellebbezett. Mindnyájuknak megfelelt az elsőfokú bírósági döntés.
    – Színjáték volt csupán a letöltendő szabadságvesztés említése az ügyésznő részéről, ha mégsem kért súlyosbítást, hiszen az első – a durvább vádpontért öt évig terjedő, míg a második bűntettért kétéves börtönbüntetést lehetett volna kiszabni.

    Béla épp az ítélet kézbesítése előtt olvasta, hogy Sopronban egy felbőszült taxist – amikor az utasai kifigurázták, és nem fizettek –, fejelésig fajuló vitás ügye miatt hasonló nagyságrendű pénzbüntetésre ítéltek, holott a szenvedő fél ott csak akkora sérülést szenvedett az orrán, amit ő a háziorvosának meg sem említett.
    – Mennyire van ehhez az én ügyem? – húzta el a száját Hortobágyi. Eleve nem láttak el a fogdán, az első mentő személyzete kigúnyolt, nem kaptam enni, inni. Dörömbölésemre is csak nagy nehezen, sokára reagáltak.
    Szerintem megállt volna kiemelt eset is, amikor a büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, amennyiben a jogellenes fogvatartást a sértett sanyargatásával követik el.
    – A bűnügyi költségek is… csupán 26.376 Ft. A többit talán átvállalták az előzékeny adófizetők?
    Ennek az ügynek a költsége valószínűleg jócskán millión felüli összeg. Csak az orvosszakértői véleményért – fél oldal írásért – fizetett az ügyészség tizenhétezer forintot. Nem beszélve a költségtérítésekről, a tanúk munkahelyi mulasztásairól, a kifizetett munkadíjakról és a járulékos költségekről az ügyészségi és bírósági szakaszban eltelt 23 hónap alatt – morfondírozott magában Béla.

    Minden ország jogállamiságát jellemzi a bűnüldöző szerveinek hozzáállása a lakossági igényekhez, és a bírósági ítéletek arányossága a bűnözési szokásokhoz, valamint a hatályos törvényekhez. Ezek elemzése során megállapítható, hogy a magyarországi bűnüldözési, és ítélkezési gyakorlat eléggé alacsony teljesítményt mutat. Alig ítélnek el korrupcióért felelős embereket, egymást bújtató, túlkapó rendészeti dolgozókat, olvasta Béla a Helsinki Bizottság által megfogalmazott írásban.
    – Mindenesetre a bizottság sem igyekszik segíteni mindenkinek – csak a kiemelt, politikai kirakatügyek számítanak – folytatta pesszimista gondolatmenetét Béla.

    Hortobágyi, hogy elterelje figyelmét saját nyűgjeiről, belenézett a napi hírekbe. Felhúzott szemöldökkel, megrökönyödve olvasta, miközben homlokát csapkodta:
    "Háromévnyi börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a bíróság azt az iraki újságírót, aki decemberben cipővel dobálta meg az amerikai elnököt. Muntazer al-Zaidi, akit idegen ország vezetője elleni támadással vádoltak, a tárgyaláson ártatlannak vallotta magát."


    Hétvége volt. A taxis reménykedve indult este munkába.
    – Hátha lesz egy jó napom, hátha kifogok valami húzósabb löketet! Jó lenne, ha, nemcsak az ezer forint körüli veszteséges kanyarok jutnának, amiből uszkve ötszázat eleve lecsíp a fuvarszervező cég!

    Az első kanyarja eleve nem jól indult. Mire – négy perc alatt – odaért a címre, a felpörgött megrendelő már kétszer reklamálta a kocsit. Ez nem jellemző, mert általában sokat kell az utasokra várni, néha negyed órát is. Ez az utas viszont műbalhét kreálva, kemény hangon vonta felelősségre:
    – Mi tartott eddig éjjel? – itt fagyoskodunk már negyed órája.
    Béla higgadtan válaszolt:
    – Uram, négy perce vettem fel a címet, bár tízzel vállaltam a kiállást. Hat percet lefaragtam.
    Kérek a nevet, amire rendelték az taxit!
    – A nevet neked tudni kell! – emelkedett meg a hangja a fellengzős, huszonéves kuncsaftnak. Nem sokan tehetik meg, hogy ilyen drága helyre járjanak.
    – Valóban nem – válaszolta a taxis. Azért mégis kérnék egy nevet, mert nekem sokba kerül, ha tévedek, és nem az igazi megrendelőt viszem el.
    – Semmi közöd a nevemhez, te köcsög taxis! – mosolygott képébe a kedves úriember.
    – Játssza az eszét a két csinibabának és a hallgatag haverjának, akik hátul kuksoltak nagy csendben – gondolta Béla.
    Kérem akkor a telefon utolsó három számjegyét, amiről rendeltek!
    – A telefonom titkos, te kis pondró! – na, menjünk már!
    Tudod mit? Fel is hívom a központodat, ha te egy ilyen értetlen buzi vagy.
    A kihangosított telefonban az operátor azonosította a megrendelőt, de Béla közölte rögtön:
    – Egy ilyen inzultus után nem szeretném fuvarozni a kedves ügyfelet.
    Milyen feszültséget fog ez az ember még útközben csinálni, mi lesz, ha vezetés közben – törlesztésként – beleköt újra? – futott át agyán a tapasztalati gondolatsor.
    Abban maradtak a telefonossal, hogy küld gyorsan egy másik kocsit.
    A hátul ülők már kiszálltak, az úriember viszont még mondott néhány kedves szót, aztán két kézzel bevágta az ajtót.
    Béla örült, hogy nem hullott be az ablaküveg, de hallott az ajtóban egy jókora koppanást.
    – Az ablakemelő-motor... biztos leszakadt – gondolta.
    Kiszállt az autóból és megkérdezte a grimaszt vágó „kőgazdag” fiatalembert:
    – Uram, milyen címre küldjem a javítási számlát? – valami leszakadt az ajtóban.
    – Takarodj innen, húzzál az anyádba, mert lefejellek! – üvöltötte az úriember a belváros szívében, és elindult fenyegetően feléje.
    Béla beugrott a kocsiba, és idegesen beleszólt a mikrofonba:
    – Hármasbrék! Hármasbrék! Hármasbrék!
    Néhány csendes pillanat után jött rá, ki van kapcsolva a rádiója, mert a kedves utasjelöltnek az sem tetszett.
    Lüktető halántékkal óvatosan hátratolatott és eloldalgott. A sarkon még látta, ahogy bekanyarodik a következő, nála jóval fiatalabb taxisáldozat.

    Jó néhány óra kellet, hogy rendesen magához térjen, annyira „alulexponált” lett az incidenstől. Amikor már jórészt feldolgozta a dolgot, és átvette valahogy a munka ütemét, kapott egy újabb vendéglátóipari megrendelést, szintén a belvárosban.
    Kiállt a patinás étterem cukrászdája elé, ahol két fiatal beszélgetett, azaz az egyik beszélt, a másik pedig egy fának támaszkodva széles mozdulatokkal hadonászva egy tálkából evett.
    – Jól be van nyomva az éhesebb – állapította meg Béla.
    A józanabbnak tűnő fiatal beült egy rövidesen érkező rendelt taxiba, a nagydarab részeg pedig önelégülten evett tovább a műanyagtányérból valami majonézes öntetes „finomságot”.
    Béla már éppen kezdte unni a várakozást, amikor egyszerre csak sugárzó arccal elindult feléje az italos alak. Gondolta gyorsan arrébb gurul az autóval, de a tántorgó fiatal felgyorsult teste lendületétől, és szinte futva közeledett.
    – Jujuj, ez meleg nagyon! – nehogy ráessen a kocsira – ijedt meg a taxis. A tántorgó valahogy mégis lefékezett, és széttárt karral ráterült a kocsi oldalára. Néha újra evett egy-egy falatot a kezében lévő villával, de a legtöbb étel szétszóródott.
    Néhány perc múlva az addigi csendes lakmározását megszakítva váratlanul felkiáltott:
    – Vigyél haza! Vigyél haza! – nem hallod?
    Béla bal lábával kilépett a kocsiból, és az ajtóba kapaszkodva elmagyarázta az úriembernek, ő rendelésre jött, és nem szeretné, ha így látná meg a kedves utas: az autóján egy illuminált egyén fekszik, és dobálja rá a majonézes, ragadós kaját.
    A részegnek eléggé lecsökkent a szókincse, mert továbbra is csak annyit tudott ordítani:
    – Vigyél haza! Vigyél haza! – nem hallod?
    Béla határozottan megkérte a kába fiatalt, hogy ne támassza kocsi oldalát, és ne boruljon rá az ablakokra, próbáljon visszamenni az előbbi fához, ha tud.
    A fiatalember kópésan vigyorogva lassan elindult a fa felé „még, hogy én ne tudnék” arckifejezéssel, de belelépett az öntözőgödörbe a taxi és a fa között. Először lefejelte a fát, aztán eldobva a kajásedényt, nagyot nyekkenve elvágódott. Nyakát a guminak támasztva hevert bárgyú ábrázattal, félig a kocsi alatt.
    – Hihetetlen ez a részeg lúzer – csóválta a fejét Béla. Kijön az utasom, és még a végén azt hiszi, elütöttem a pancserját.
    Hortobágyi lehajolt, hogy felemelje a fiatalt, de az bekattant elmére utaló arckifejezéssel húzta le magához a földre. Ki akarta szabadítani a fájós, legyengült karját, ám a részeg erősen belemart a kezébe. Látta, ahogy az ittas ember vastag körmei hegyénél már kiserkent a vér az ujjaiból.
    Megijedt és menekülni akart, de a tébolyult nem engedte. Húzta-vonta magához, le a kocsi mellé. Béla ekkor egy tompa ütést érzett a bal fülén. Nem értette, mi volt az. Először úgy vélte nekiesett a fának, de mikor oldalt tekintett, akkor látta az ittas ember újra lendülő lábát. Megint fejbe akarta rúgni térddel.

    Hajnali öt óra hét perc volt. Béla egy telefirkált, koszos, igénytelenül berendezett, hideg helyiségben ült két fiatal társaságában, akik próbáltak mindenféle pózokban feküdni a padokon.
    – Meddig kell itt várni? – kérdezte a sérülésekkel jócskán kidekorált fiatalokat.
    – Egy egész csapat garázda van benn, azokat mind kihallgatják – válaszolta az egyik.
    – Micsoda? – kérdezett vissza Béla. Zúgott a feje, és nem hallott a bal fülére.
    – Sokat kell várni – felelt valamivel hangosabban a felrepedt szemöldökű fiú.
    Béla sajgó jobb kezét nyomogatva kiment az előtérbe, és elmondta ötletét a kapusrendőrnek:
    – Most hazamegyek, és majd később visszajönnék felvetetni a jegyzőkönyvet
    – Nem úgy van az! – mondta az őrmester. Itt kell várakozni. Legyen nyugodt, bevágták a fogdába a részeget, meg is kínálták rendesen, mert makacskodott.
    Ez egy teljesen hivatalos ügy, nem valami áprilisi tréfa.


    (folyt. köv.)

    Kategória: EPIKA | Megtekintések száma: 958 | Hozzáadta:: tokio170 | Címkék (kulcsszavak): ítélet, jog, korrupció, jogtalanság | Helyezés: 0.0/0
    Összes hozzászólás: 0
    avatar
    KERESÉS
    STATISZTIKA
    Online összesen: 1
    Vendégek: 1
    Felhasználók: 0


    PORTÁLTAGOK: 67
    KOMMENTEK: 386
    FÓRUM: 3/8
    FOTÓK: 36
    IRODALOM: 272
    HÍREK: 86
    LETÖLTÉSEK: 3
    MAGAZIN: 13
    VÁLOGATÁSOK: 13
    VIDEÓK: 12

    Születésnapok:

    FRISS KOMMENTEK
    Rapszövegnek tűnik a beküldésed. Nem használsz a  felszólításoknál felkiáltójele...

    Üdvözöllek Dávid!

    Átérezhető a versed koncepciója, ám mindenképpen ...

    Hát, igen, könnyű a kisebbet internetes sütödébe irányítani!
    A dolog pika...

    Élménydús leírás. Gratula!
    Nézem néha a Sütimester c. produkciót, ...

    Nagyon köszönöm az építő jellegű kritikát. Többre értékelem, mint a valótlan dic...

    Tetszik a vers  -az illusztráció nem-, aztán kevés az éleslátás és a jóindulat-i...

    ÜZENŐFAL
    VIDEÓK
    00:03:25

    Szentkereszti Andrea: Ha eljön a csend

    • Látogatottság:
    • Összes hozzászólás: 0
    • Helyezés: 0.0
    00:04:26

    Szentkereszti Andrea: egy plátói szerelem margójára

    • Látogatottság:
    • Összes hozzászólás: 0
    • Helyezés: 0.0
    00:03:37

    Csinger Éva: Szavak és virágok (előadja Földi Veronika és Szinay Balázs)

    • Látogatottság:
    • Összes hozzászólás: 1
    • Helyezés: 5.0
    HANGOSVERSEK
    [2013-06-18][Hangosversek]
    Becsülj akkor... (4)
    [2013-09-21][Hangosversek]
    Őszi éj Pesten (1)
    [2014-08-27][Hangosversek]
    Mintha kézenfekvő lenne (1)
    ARCHÍVUM
    CÍMKEFELHŐ

    Copyright Irodalom Online © 2018