Kedd, 2018-10-16, 13:51
INTERAKTÍV IRODALMI PORTÁL
Irodalom Online logo
Főoldal | Regisztráció | Belépés Üdvözöllek Vendég | RSS
OLDAL KATEGÓRIÁK
EPIKA [56]
Pl: Anekdota Elbeszélés Életrajz Humoreszk Karcolat Kisregény Kistörténetek Levél Mese Napló Novella Önéletrajz Pamflet Paródia Regény Tárca Útleírás
LÍRA [202]
Pl: Ars poetica Dal Elégia Gúnydal Gyászdal Haiku Helyzetdal Képvers Óda Önmegszólító vers Panaszdal Prózavers Rapszódia Szabad vers
DRÁMA [1]
Pl: Abszurd dráma Bohózat Bosszúdráma Burleszk Commedia dell'arte Drámai költemény Egyfelvonásos Kabaré Komédia Közjáték Melodráma Mesejáték Mirákulum Misztériumjáték Monodráma Színjáték Történelmi dráma Tragédia Tragikomédia
ÁTMENETI MŰFAJOK [7]
Apokalipszis Ballada Chantefable Ekloga Életkép Episztola Haláltánc Hosszúvers Idill Panegirikusz Románc Románcos ballada Széphistória Tájköltészet Tanköltemény Testamentum Thriller
FRISS MAGAZIN
VÁLOGATÁSOK
FÓRUMTÉMÁK
  • Így nyír ki minket a munka (4)
  • Hawking: Nincsenek is fekete lyukak (1)
  • Melyek voltak a 2013-as év legjobb magyar könyvei? (0)
  • ÚJ KÉPEK
    Bory-vár
    Győri utcakép
    Csengettyűk - virágfotó
    Gyerekportré
    Moldova György
    BANNERFORGATÓ
    LINKPARTNEREINK
  • LINKÉPÍTŐ
  • FÜGGÖNY
  • LAKÁSTEXTIL WEBÁRUHÁZ
  • MÉTERÁRU
  • VOILE FÜGGÖNYÖK
  • PATCHWORK
  • ÁGYTAKARÓ
  • ORGANZA FÜGGÖNY
  • ÚJ TEXTILEK
  • TEXTILPONT KISZÁLLÍTÁS
  • FÜGGÖNY MÉTERÁRU BUDAPEST
  • TEXTIL
  • ÁGYNEMŰ
  • LAKÁSTEXTIL
  • KÖVESS BENNÜNKET!
    ALKALMAZÁSOK
    CÍMLAP » 2018 » Augusztus » 1 » Zelenka Richárd: Belső gyötrődés I. rész
    10:55
    Zelenka Richárd: Belső gyötrődés I. rész
    Belső gyötrődés


    Gyönyörű esténk van. Csillagok tökéletesen láthatóak a tiszta égbolton, ahogy a repülőből kipillant a sok utas gyönyörködve. Jozef kicsit mélyebben nézi a csillagokat. Elmélyült gondolataiban. Egy üzleti útról tér haza Varsóba. Egy átlagos harminc éves elegáns öltözködésű, ápolt, zöld szemű és rövid barna hajú férfi. Ahogy nézi a csillagokat a borostás arcát dörzsöli, mint aki a világ gondjain gondolkozik. A nyugodt utazást robbanás hangja szakítja meg. A gép elkezd zuhanni. Bemondják hogy kényszerleszállást hajtanak végre, figyelmeztetve a biztonságos óvintézkedésekre. Nagy a káosz. A folyamatos rázkódáshoz csatlakoznak a sikolyok. Az utasok kétségbeesettek. Próbálják nyugtatni magukat. A gépnek nem sikerült leszállnia, így belezuhan a talajba darabokra esve.

    Jozef úgy ébred mintha rémálma lett volna, de hisz így is történt. Ruhája hasonló volt mint az álmában. Sötétkék inghez fekete farmer társult. Ahogy magához tér végig pillant a vonaton. Csendes utasok. Valaki a mai újság híreit olvassa, van ki csendesen bámul maga elé átgondolva a napját. Jozef megnyugodott, hogy csak álmodta azt a szörnyű tragédiát aminek ő is részese volt. Ránéz az elegáns ezüst órájára. Fél kettő. Tudja nemsokára megérkezik Gdańskba ahol régen lakott szüleivel mikor még ők is éltek. Az ő házukba fog lakni egy ideig. Azért utazik a régi lakhelyére hogy kicsit pihenésképpen találkozzon régi barátjával Pawellel, és egykori barátnőjével Nataliával. Ezek mellett szülei sírjához szeretne kilátogatni. Rég járt kint náluk, és itt az idő hogy kicsit rendbe szedje a sírhelyet. Megáll a vonat. Jozef leszáll a vonatról és elindul a vonatállomás kapuja felé. Kilép a kapun és megáll egy pillanatra. Az egyik utca sarkán meglátott valamit. Nem hitt a szemének. Egy fekete árnyalakot lát, a melynek sárga a szeme. Az árnyalakon ruházat is van. Sötét köpeny szerű ruha, egy hozzá hasonló nadrággal mely szintén fekete, illetve egy régies harci cipőre hasonlító csizma. Feje szinte átlátszó. Szemén kívül semmi arcmimika nem vehető ki belőle. Az egész test úgy néz ki mintha egy füst lenne, de mégis emberi. Jozef nem egy ijedős típus, most kissé mégis megborzong. Elnéz először jobbra, mintha más emberek reakcióját nézné meg, hogy vajon ők is látják azt amit ő. De más észre se veszi. Visszapillant az árnyalakra. Megdöbben. Nincs ott senki.
    - Csak képzelődök. - gondolta, majd elindul. Nézelődik, s örömmel tölti el a látvány, a sok gyerekkori és kamaszkori emlék mely feltör benne e pillanatokban. Csak bámészkodik az utcákon áthaladva, mintha csak egy turista lenne. Hallja az utca zajait. Az elhaladó autókat, a cipők koppanását a betonon, munkagépek zörejét, a beszélgető emberek hangját melyek összeolvadnak. Gyerek játszanak, felnőttek beszélgetnek a munkáról, családról és az elmúlt napok történéseiről. Az óra megkondult. Pontosan két óra.
    Elér az utcába ahol szülei laktak. Az ötödik házhoz ér. Itt lakott, itt töltötte gyerekkorát. Mielőtt az ajtóhoz lépne még megbámulja a házat, mintha csak először látná. Behelyezi a kulcsot a kulcslyukba. Csodálkozva látja, hogy nem kattan a zár. Azt hiszi hogy elromlott, aztán rájön hogy nincs bezárva. Kezdi furcsán érezni magát. Benyit a házba. Körülnéz és nem érti, miért van berendezve a ház, mint mikor szülei éltek. Elmélkedését megzavarja, ahogy anyja kilép a konyhából. Az anya arca ráncos, vállig érő haja teljesen ősz. Hetven év betöltése előtt áll mégis szép kék szeme fiatallá teszi, már amennyire ez elmondható. Ruhája otthonkaszerű, mintás.
    - Fiam! - szól az anyja, miközben lopja a távolságot.
    - Anya? - Jozef zavarodottan áll s meredten bámulja az édesanyját. Nem tud szóhoz jutni. Nem fogja fel a helyzetet. E közben belép apja is anyja mellé. Az apa olyan magas mint Jozef, de alkatra tömzsibb. Kopaszodó ősz hajához társult az ősz bajusz. Ettől öregesebbnek néz ki
    - Örülök hogy látlak. - szól.
    - Ti már meghaltatok. - mondja Jozef nehezen. Könnyezik. Az anya és az apa egymásra néznek, majd az apa közelebb lép a fiához.
    - Hogy mondhatsz ilyet? - kérdezi az apa kicsit mogorván. Jozef az apjára néz.
    - De hát ott voltam a temetésen! - érvel.
    - Te miről beszélsz? Normális vagy? - az apa hangján hallatszódik az idegesség. Nem érti miről beszél a fia. Csak nézik egymást, az anya meg némán áll. Jozef hirtelen megszédül majdnem elájul, de az apja elkapja.
    - Hozz egy széket! - mondja parancsolóan az anyának aki egy székért siet. Leteszi Jozef mögé, akit apja ültet le. Sokáig csak a földet bámulja. Némaság lett úrrá az előszobában. Jozef felállt és kiment a házból. Apja utána szól:
    - Most hova mész? - Jozef megfordul és apjára néz.
    - Kell egy kis levegő. Majd jövök. - kisétál az utcára majd elillan a környékről.

    Gdańsk külvárosi temetőjében Jozef keresi apja és anyja sirját. A sír helyett csak egy üres részt talál a sírkövek között. Érthetetlenül nézi. Arcán látszik az idegesség és egyben a kétségbeesettség is. A földet nézi. Lehunyja a szemét és nagyot sóhajt. Kinyitja a szemét és furcsa dolgot pillant meg a földön. A lába előtt egy régies fekete csizma párt lát meg. Ekkor felnéz, s azzal az árnylénnyel szemezett akit a vasútállomásról kifele jövet látott. Annyira megijed, hogy hátraesik, neki egy sírnak. Mikor felnéz nem lát semmit és senkit. A történtek teljesen összetörté teszik. Nagy nehezen feltápászkodik. Előveszi telefonját és felhív egy számot. Felveszi a másik fél a telefont és így szól:
    - Igen?
    - Pawel te vagy az? - kérdezi Jozef.
    - Én vagyok. Jozef?
    - Igen. Gdańskba vagyok. Tiszta ideg vagyok. Tudunk beszélni?
    - Hallom rajtad. Persze ma ráérek. Hol?
    - A régi Két hordó bár üzemel még?
    - Igen. Ne menjek érted?
    - Gyere. Külvárosi temetőnél leszek a kapunál.
    - Megyek. - letették a telefont.
    Kevesebb mint fél óra alatt egy szürke kombi áll meg a temetőnél. Jozef felismerte hogy Pawel autója. Odasietett és beült. Kezet fogtak. Pawel annyi idős mint Jozef. A haja barna színű, rövid és fel zselézett. Laza öltözködésű, farmernadrághoz tornacipő párosítás, illetve melegítő felső. Arany nyakláncot visel.
    - Csáó.
    - Helló.
    - Nagyon megviseltnek tűnsz. - erre a mondatra ránézett Pawelre.
    - Mert az is vagyok. - sóhajt - Nem tudom mi történik velem.
    - Útközbe elmeséled. - mondja Pawel és elindul az autóval.
    - Tudod szüleim meghaltak 2 éve.
    - Micsoda? - Kérdezi grimaszolva Pawel. - Most majdnem fékeztem miattad. Miért mondasz hülyeséget?
    - Ez egy rémálom. - Mondja Jozef és fejét megrázta.
    - Azt mondja a szülei meghaltak. - Pawel elmosolyodott. - Nem vagy normális. Komolyan.
    - Mindegy hagyjuk. - Sóhajt Jozef majd kinéz az ablakon.
    - És egyébként hogy vagy? - Kérdezi Pawel. Nem néz Jozefre, az utat nézi.
    - Rosszul. Nagyon rosszul. Mostanában ilyen fekete árnyékszerű lényeket látok. - Jozef kicsit nehézkesen beszél ezekről, ami a hangján is hallható. Pawel ránéz.
    - Hallod. Kezdesz megbolondulni nem gondolod? Mellesleg tudtad, hogy Natalia pszichológus lett? - mikor meghallotta a
    Natalia nevet Jozef szeme felcsillant. Talán kicsit megnyugodott, de meglepődött is egyben.
    - Tényleg? - ennyit tudott csak kinyögni.
    - Igen. Fel kellene keresned ha ilyen dolgokat állítasz.
    - És jól van? - Izgatott lett. Natalia Jozef osztálytársa volt gimnáziumban és együtt is voltak egy jó ideig, Mondhatni egyik nagy szerelme volt.
    - Igen. Ritkán beszélünk már, elfoglaltak vagyunk mindketten.
    - Én már nagyon régen beszéltem vele.
    - Megadjam a telefonszámát?
    - Azt megköszönném. - Pawel előveszi a telefonját és megkeresi a számot. - Telefonozol vezetés közben? - Viccelődik Jozef. Kicsi mosolyra görbül a szája.
    - Én? Soha. Ne viccelj már. - Mondja gúnyosan Pawel. Elnevetik magukat.
    - Örülj hogy viccelődök. De még így is eléggé magam alatt vagyok. - Pawel odaadja a telefonját, megnyitva benne Natalia névjegyzékét.
    - Tessék írd be a telefonodba. És keresd fel minél hamarabb. - Jozef beleírja a számot a telefonjába és visszaadja Pawel telefonját. Bekanyarodnak egy útra. Jozefnek ismerős a terület. Meglátja a Két hordó bárt. Pawel leparkol a bár elé.
    - Megjöttünk. - kiszálltak a kocsiból és bemennek a bárban. Jozef elmélázott. - Emlékszel? Mennyi időt töltöttünk itt, mennyi hülyeséget csináltunk. - mondja Pawel.
    - Igen. - Jozef elmosolyodott. Úgy tűnik már megnyugodott, vagy csak úgy tesz mintha meg sem történt volna a hazatérése. Este van. A bárban szinte telt ház van. Van ki egyedül iszik bánatában vagy örömében, vannak fiatalok kik társaságban mulatnak. Itt Jozef szinte otthon érezte magát. Ahogy körülnézett a bárban minden ugyan úgy volt ahogy régen. Pawel már a pultnál van. Jozef is odasétál.
    - Mit iszol? - kérdezi Pawel.
    - Whiskyt. - Jozef gondolkozás nélkül rávágta. Imádja a whiskyt.
    - De én fizetek! - jelentette ki.
    - Nem. Most a vendégem vagy.
    - Jó, legyen. - megérkezett a pultos. Jozef a pultost méregeti. Fekete hullámos hajú nő. Olyan 25 év körüli lehet. Jozef nem látta még, Pawel viszont beszélget vele, úgy tűnik flörtölnek. Pawelt elég sármosnak mondták régen is a nők, és ő ezt mindig kihasználta. Most is így tett.
    - Szóval egy whisky és egy vodka lesz. - mondja Pawel az előző beszélgetésüket megszakítva. A nő átnyújtja a számlát. Pawel nézi a számlát, majd a nővel szemez. Kérdően néz rá.
    - Baj van? - kérdezi a nő.
    - Igen. Baj van. - mondja Pawel gúnyosan.
    - Mi-mit rontottam el? Elszámoltam valamit? - kérdezi a nő kapkodva, kissé zavartan. A nőn látszódik, hogy tetszik neki Pawel, így érthető miért próbálja keresni magában a hibát.
    - A blokk hátulján nincs a telefonszámod. - mondja Pawel sármos arckifejezéssel. A nő zavarba jön. Elmosolyodik. Elveszi a pultról a blokkot és ráírja a számát. Jozef csak csodálkozva nézi, ahogy Pawel csajozik. Csak mosolyog és áll némán. Pawel elveszi a pultról a blokkot.
    - Még egy kérdés. – mondja - Hogy is hívnak? - Jozef majdnem elröhögi magát. Próbálja visszatartani a röhögést.
    - Most komolyan kérdezed? - kérdezi grimaszolva a nő. Pawel halkan kuncog egyet, majd rávágja:
    - Dehogy, csak vicceltem. Tudom hogy Lenának hívnak. - Lena megrázta a fejét - Egyébként mikor érsz rá?
    - Hát. Talán holnap, talán soha. - Lena nevet és vele együtt Pawel is.
    - Na de most komolyan.
    - Holnap ráérek. - mondja Lena és elhallgattak. Csak Szemeznek egymással. Lena megigazítja a haját. Pawel megfogja az italokat s mielőtt elindulna így szól:
    - Na majd hívlak még holnap.
    - Okés. - Jozef és Pawel leülnek egy asztalhoz. Pawel lerakja a vodkát maga elé, a whiskyt pedig Jozef kezébe adja. Pawel elővesz egy doboz cigarettát. Kivesz egy szálat. Jozef nézi a cigit. Sokáig dohányzott, de pár éve leszokott. Most mégis megkívánta.
    - Tudnál adni egy szálat? - kérdezi.
    - Te már nem leszoktál?
    - De igen. Szükségét érzem most. - Pawel kinyitja a cigia dobozt és Jozef felé nyújtja, aki kivesz egy szálat. Rágyújt ő is. Először kicsit furcsának érzi. Felköhög, majd belekortyol a whiskybe.
    - Meg ne fulladj! - mondja nevetve Pawel.
    - Nem tervezem. - Jozef abbahagyja a köhögést és a whiskyt nézi, mintha egy képet látna benne.
    - Még mindig autószerelőként dolgozol?
    - Ja ja. Ugyan annál a cégnél, bár gondolkozom a váltáson. És te mit dolgozol? - Pawel még Jozef elköltözése előtt is ugyan ott dolgozott mint most. Költözése után Pawel nem tudta hogy Jozef hol helyezkedett el.
    - Egy marketing cégnél vagyok. - nem mond többet.
    - Az nagyon jó! És ott mit csinálsz?
    - Általában én tárgyalok társcégekkel, beleértve a külföldi cégeket is. Ennek köszönhetően sokat utazgatom. A többi munka pedig az unalmas papirmunka. - forgatja a szemét.
    - Hát. Valakinek azt is kell csinálnia nem igaz?
    - De. - Jozef sóhajt.
    - Na de igyuk meg a piát és menjünk, holnap korán kelek meló miatt. - mondja Pawel majd egy húzóra megissza a vodkát. Jozef követte a példáját. Felállnak az asztaltól és az poharakat lerakják a pultra. Pawel még utoljára szemezett Lenával és így szól:
    - Akkor holnap. - rákacsint. A Lena csak mosolyog. Jozef és Pawel elhagyja a bárt. Pawel beül a kocsijába, Jozef csak áll a kocsi mellett.
    - Nem jössz? - kérdezi Pawel.
    - Ittasan akarsz vezetni?
    - Csak egyet ittunk. Nem parázz már. Nem lesz semmi.
    - És a rendőrök?
    - Nem fogja őket érdekelni. Gyere hazaviszlek.
    - Na jó. Legyen. - Jozef beül a kocsiba, és elhajtanak.

    Jozef hazaér. Beesteledett. Bemegy a házba, egyenesen a konyhába ahol apját találja. Az apa csak ül újságot olvasva.
    - Hello apa. - Jozef látszólag elfogadta hogy élnek a szülei, legalább is próbálja elfogadni.
    - Szia. - mondja az apa és felnéz az újságból, egyenesen Jozefre.
    - Bocsánat a délutáni kirohanásomért. - mondja Jozef, majd fojtatja - Nem tudom mi volt velem. - apjával csak nézik egymást. Az apa leveszi olvasó szemüvegét.
    - Semmi baj. Elfáradtál, hisz hosszú volt az út ide. - elmosolyodik. Jozef megtalálta a kifogását az apja szavaiban.
    - Igen.
    - És hol voltál?
    - Pawellel találkoztam. Mi újság van itthon? - egy normális beszélgetés alakul ki köztük. Jozef úgy érzi magát mint régen. Újra tudja milyen az a család. Már el is felejtette hogy milyen is az.
    - Itthon minden rendben. És te hogy vagy?
    - Megvagyok. Dolgozok.
    - Nő van?
    - Hát most nincs. Viszont emlékszel Nataliára?
    - Akivel még középiskolába voltál együtt? Igen. Miért?
    - Azt hiszem érzek még valamit iránta.
    - Ezt csak te tudhatod. - Jozef a faliórára pillant. Már 9 óra.
    - Már ennyi az idő? - az apa csak bólint
    - Lefekszek aludni.
    - Menj csak. Hosszú volt a napod. - Jozef felmegy az emeletre a régi szobájába. Már kissé üres ez a szoba, de érthető mert nem lakik már senki benne csak néha Jozef mikor hazatér.

    Egy erdőbe találja magát Jozef. Sötét van. Nem az az éjszakai sötét inkább mint a morcos vihar felhők által generált sötétség. Sűrű erdő.Végtelenségében rohan Jozef valami elöl. Felébred az éjszaka közepette. Felül az ágyban. Megnézi a telefonján hány óra. Hajnali egy óra lesz öt perc múlva. Mielőtt visszafeküdne meglátja az árnyalakot az ajtajában. Ismét csak pillanatokra látja. Visszafekszik reménykedve hogy tud majd aludni. Eljött a hajnal. Körülbelül öt óra van. Jozef nem tud aludni, csak forgolódik a rémálma óta. Kimozdult az ágyból , és fáradtan kikecmereg a konyhába. Csinál egy kávét, és amíg az fő kimegy az újságért a postaládához. Visszafele menet a címlapon egy repülő balesetről van szó. Meglepődve nézi. Ugyan az a járat melyről a vonaton álmodott. Lerakja az újságot eztán leveszi a kávét a tűzről. Önt magának egy adagnyit melybe önt egy kis tejet és négy kocka cukrot tesz bele. Édesen szereti a kávét. Kávéját kavargatva leül a konyhaasztalhoz és magához veszi az újságot. Óvatosan kortyol a meleg kávéból és lerakja azt asztalra. Végigolvassa a balesetet, majd a sport rovathoz lapoz. Imádja a sportokat. Meg látja hogy kedvenc futball csapata a Legia Warsawa újabb győzelmet szerez a ligában. Jozef is focizott. Igaz sosem lett belőle profi, de nem is szeretett volna az lenni csak hobbiként űzte. Lerakja az újságot és megissza a kávét. Megcsinálja a kávét és csak egy-két kortyot iszik míg olvas, utána pedig megissza egybe a maradékot. Általában így szokta. Előveszi a telefonját és névlistába Natalia jegyzékét nézegeti. „Felhívjam? Ne hívjam? Nincs túl korán felhívni?" gondolta. Kis habozás múlva felhívja. Kicsöng a telefon. Natalia felvette. Gyönyörű lágy hangján megszólal:
    - Haló, Natalia telefonja. Kivel beszélek? - Jozef hírtelen elmélázott. Mikor meghallotta a hangját elmosolyodott.
    - Szia Jozef vagyok. - mondja.
    - Jozef? Komolyan? - Natalia hangján hallatszik a meglepettség.
    - Igen. Bocsi hogy ilyen korán hívlak, de már egy óta fent vagyok és nem tudtam várni.
    - Semmi baj már fent voltam. Dolgozni megyek nemsoká.
    - Olyan rég hallottam a hangodat.
    - Elég rég beszéltünk. Mi újság?
    - Erre nem tudom mit válaszoljak, de Gdańskba vagyok. Mi lenne ha elmennénk valahova?
    - Mikor?
    - Mondjuk ma?
    - Nagyon sok munkám van. Mit szólnál ha inkább feljönnél hozzám?
    - Sok a munkád nem?
    - Igen de otthonra van sok és nem tudok itthonról így elmenni viszont beszélgetnénk és közben csinálom a dolgom. Megfelel?
    - Meg.
    - Mondom a címet. Wrzesz kerület, Chabrowa utca 32. Egy panel ház és a nevemet megtalálod a kapucsengőn de egyébként a 8 as szám.
    - Rendben. És hány órára menjek?
    - Három óra fele érek haza. Gyere négyre. Ó és ha helyijáratos busszal jösz az a háztól olyan ötven méterre rak le.
    - Köszi, akkor délután. Hello.
    - Szia. – leteszik a telefont.

    Jozef leszáll a buszról. Megnézi a tömbházak számozását és elindul Natalia címéhez. Az utca ahol lakik elég zsúfoltnak mondható. Sok épület, sok üzlet. Megtalálja a panelházat, s kaputelefonon hívja Nataliát. Elkezd zúgni a mágneszár, ami azt jelenti kinyitották a kaput. Jozef bemegy. Mikor Natalia ajtajához ér, kicsit vár és csak aztán csenget. Kattan a zár, nyílik az ajtó. Natalia kilép az ajtón. Gyönyörű lány. Egyenes hátig érő vörös hajhoz kék szem és gyönyörű arc társult. Ruházatán látszik, hogy készült Jozef fogadására. Sötét kék farmerhez, egy szürkés kardigánt vett fel. Jozef meg se tud szólalni, köszönés helyett megölelik egymást.
    - Gyere be. - mondja Natalia. Jozef belép az ajtón és körülnéz. A lakás tiszta, minden el van szépen rendezve. Nincs elöl hagyva semmi. Nem nagy lakás, de nem is kicsi. Pont jó.
    - Gyönyörű lakás. - mondja ámulatba ejtve Jozef.
    - Köszi. Vedd le a cipődet. - a konyhába mennek - Kérsz kávét?
    - Nem kérek. Ma már ittam hármat.
    - Nem lesz az sok?
    - De igen, csak nem tudtam aludni. - Natalia csinál magának kávét. Az asztalon egy kinyitott mappa hever melyben iratok szerepelnek, mellettük pedig egy toll. Jozef megpillantja. Majd így szól:
    - Min dolgozol? - Natalia hátrafordul a konyhapulttól hogy megnézze mit csinál Jozef és hogy mire érti a kérdést.
    - Betegeim kartonjait töltöm ki, vagyis hát a személyes véleményeket írom.
    - Óhh. - Jozef olvasgat - Gyerek pszichológus vagy?
    - Igen. - Jozef leül. Natalia elkészítette a kávéját és leül a kartonokhoz, és elkezdi írni azokat.
    - Van most valakid? - Jozef Nataliát nézi. Le se veszi róla a szemét.
    - Nincs - Natalia felpillant a Jozefre majd vissza a kartonra - Mi az amit nem tudtál elmondani telefonba?
    - Hülyének fogsz nézni.
    - Hallani akarom!
    - Hát jó. - sóhajt - Furcsa dolgok történnek velem mióta Gdańska jöttem. Egy álommal kezdődött. Egy repülőn ültem ami lezuhant. A vicces az hogy ma reggel az újságban volt bejelentve egy repülőbaleset. Ugyan az a járat amiről álmodtam. A másik hogy egy fekete árnyalakot látok. Elég gyakran. És ami teljesen kiütötte nálam a biztosítékot, hogy mikor hazamentem a régi házunkhoz a szüleim akik két éve meghaltak most élnek.
    - El kell fogadnod. - csak ennyit mond Natalia.
    - Mit kellene elfogadnom?
    - Hmm?
    - Azt mondtad el kellene fogadnom. - Natalia kérdően néz Jozefre.
    - Nem mondtam semmit. - Natalia úgy csinál mintha nem emlékezne arra, amit mondott. Mintha ki se mondta volna, pedig Jozef tudja hogy igen.
    - Lényegtelen. Mióta dolgozol pszichológusként?
    - Fél éve.
    - Jó rég beszéltünk.
    - Hát igen. Kérsz valamit inni? Van borom.
    - Csak ha te is iszol.
    - Előbb megírom ezt.
    - Akkor megvárlak.
    - Úgy is mindjárt kész vagyok.
    - Mióta laksz itt?
    - Nem sokkal azután költöztem ide, miután felvettek a pszichológusi állásra.
    - Értem.
    - Te Varsóba laksz még?
    - Igen. – Natalia abbahagyja az írást, és becsukja a kartonokat.
    - Ezzel kész vagyok.. Várj egy percet, elrakom ezeket. - Natalia kimegy a konyhából elrakni a kartonokat. Mikor visszamegy Jozef elött áll meg.
    - Akkor vehetem elő a bort? - kérdezi mosolyogva Natalia.
    - Persze. - kiveszi a bort a spájzból és a fenti szekrények egyikéből két boros poharat. Lerakja őket és kivesz az alsó fiókból egy bornyitót.
    - Várj. - mondja Jozef és feláll az asztalhoz. Odamegy Natalia mellé a konyhapulthoz. - Segítek. - Jozef megfogja a bornyitót és a borosüveget. A parafadugóba csavarja elegánsan a bornyitót majd egy határozott mozdulattal kihúzza. Kicsit durran.
    - Menjünk a nappaliba. - mondja Natalia és megfogja a bort és a poharakat. Bemennek a nappaliba. A nappaliban szép fabútorok helyezkedtek el, középen egy dohányzóasztallal mely egyik oldalán két barna fotel a másik oldál pedig egy kanapé van. Leülnek egymás mellé a kanapéra. Jozef kiveszi Natalia kezéből a poharakat és a bort. A poharakat lerakja egymás mellé az asztalra aztán megtölti félig borral. Az egyik pohár bort Natalia kezébe adja a másikat magához veszi. Koccintanak és belekortyolnak a borba.
    - És neked van valakid? - kérdezi Natalia.
    - Nincs.
    - Értem. Szüleid hogy vannak?
    - Jól. - mondja sóhajtva Jozef.
    - Rosszat kérdeztem?
    - Nem. Dehogy.
    - Akkor jó. Viszont kérdeznem kell valamit. Ami nem hagy nyugodni.
    - Persze. Kérdezz nyugodtan.
    - Hát jó. - Natalia nehezen kezd bele kérdésébe
    - Szóval. Te még mindig szeretsz? - nézi Jozefet akit kissé meglepett a kérdés. Natalia szemébe néz és válaszol:
    - Őszinte leszek. Igen. Még azóta is. - Jozef kimondott szavai és határozottsága Nataliát zavarba hozza, el is vörösödött kicsit.
    - Azt hiszem mondanom kell valamit. - Natalia küszköd az érzéseivel és a szavakkal. Nehezen tudja kifejezni ezért csak ennyit mond:
    - Én is így érzem. - Csend lett. Csak egymás szemébe néztek. Jozef közelebb hajol és szenvedélyesen megcsókolja Nataliát. Folytatják a "farkas szemezést" majd Jozef újra megcsókolja. Hosszasan csókolóznak. Natalia feláll és megfogja Jozef kezét és kivezeti a szobából egyenesen a hálószobáig. Az ágy előtt megállnak és csókolóznak tovább. Az ágyba vetik magukat.

    Borus reggel van. Jozef ébredezik. Natalia mellett fekszik. Felül az ágyon. Nataliát nézi aki még alszik. Az ablakhoz siet. Kinéz az utcára, majd felöltözik. Nataliához leül az ágyra.
    - Natalia. - próbálja kelteni - Mennem kell. - Natalia ébredezik. Jozefhez fordul.
    - Ne menj még. - mondja kómásan.
    - Muszáj. De holnap jövök.
    - Jó. Szeretlek.
    - Én is téged. - megcsókolja Nataliát és kimegy a szobából. A folyosón felveszi a cipőjét. Kinyitja az ajtót majd visszanéz a szoba fele aztán kilép az ajtón.
    Kisétál Jozef a buszmegállóhoz. Nem sokár vihar lesz. Sötétek a felhők. Szinte olyan mintha még este lenne, de még csak reggel van. A buszmegállóban nincs sok várakozó. Összesen két-három ember várja a buszt álmosan. Érkezik egy busz. Jozef nézi a számát. Ez nem az a járat amivel ő megy, az a pár ember aki várakozott felszállt a buszra. Jozef nézi ahogy becsukódik a busz ajtaja s elindul. Egyedül vár tovább. Elpillant a másik irányba és meglát egy másik buszt. Ezzel a járattal megy. A busz nagyon régies , rozsdás és agyon graffityzett gépjármű. Mikor megáll előtte megpillant a graffityk között egy kirívó feliratot. „Hell". Vérpirossal írták rá folyó betűkkel. Kinyílik az ajtó felszáll és vesz egy vonaljegyet. A buszsofőr egy kövér őszülő mogorva férfi. Kissé bunkó Jozeffel. Lehet hogy rosszul indult a napja, vagy csak már nagyon unja és gyűlöli a munkáját. A buszon sokan vannak, még ha ezen a megállón nem is szált fel Jozefen kívül senki. Az ajtó becsukódik és elindul a busz. Jozef nem ül le, hanem középre megy és megfogja a kapaszkodót. Nézelődik a buszon. A hátsó üléseknél meglátja leghátul az árnyalakot. Sóhajtások közepette csak nézi. Ez után furcsa dolog történik. Az utasok Jozefet kezdik nézni. Le se veszik róla a szemüket. Jozef elfordul a busz eleje felé és az elöl ülők is őt nézik, a buszsofőrt kivéve. Meredt szemekkel bámulják. Jozef ideges lett. Zihálva megnyomja a leszállásjelzőt de a busz nem áll meg. Elkezdi újra nyomni. Ugyan úgy megy tovább a busz. Elpillant a buszsofőr felé.
    - Le szeretnék szállni! - ordítja Jozef. A sofőr hátranéz.
    - Maga nem itt akar leszállni. - mondja a sofőr.
    - De igen! - a sofőr nem válaszol. A Jozefet még mindig bámulják az utasok meredt szemekkel. Hogy elviselje őket behunyja a szemét. Megáll a busz. Jozef kinyitja a szemét. Egy megállóba álltak meg. Kinyílik az ajtó és Jozef nem habozik. Leszáll a buszról. A busz felé fordulva belerúg egyet.
    - Hogy rohadnál meg! - mondja dühösen. A busz elmegy. Jozef körülnéz. Egy kisebb kerületen találja magát. Nem igazán ismeri ezt a részét a városnak, talán egyszer kétszer járt erre. Az út túloldalán egy hatalmas erdő terült el. Tudja Jozef hogy az erdőn keresztül haza tud jutni, így hát elindul az erdőbe. Elered az eső. Beér az erdőbe. Szép sűrű erdő, szegényes állatvilággal. Csupán néhány madár énekét lehet hallani. Az erdő közepén jár már mikor meghall valami neszt. Mintha lépéseket hallana. Körül néz. Balra és jobbra néz de semmit és senkit nem lát. Hátrafordul és azt látja hogy az árnyalak a fák közül előbukkan. Az árnyalak Jozef felé tart. Jozef ijedtébe elkezd futni. A fák között próbál úgy szaladni, hogy követhetetlen legyen. Futás közben hátranéz és szerencsétlenségére átesik egy kiágazó fa gyökéren. Földre esik. A hátára fordul és a fa lombjai között az eget bámulja. Az árnyalak megjelenik Jozef mellett. Csak áll ott és néz le Jozefre aki szinte moccanni se bír. A táj megváltozik ahogy a zuhogó esős felhőket nézi. A fák eltűntek. Jozef forgatja a fejét hogy megnézze hol van. Első amit megpillant a saját testén tátongó vérző lyuk az oldalán. Tovább tekint. Egy pusztaságot lát, és repülő roncsokat mindenfele. Újra az eget nézi, és hirtelen megjelennek a fáj lombjai. Az árnyalak eltűnt.
    Jozef felkel és látja hogy ez ugyan az az erdő. „Elaludtam volna?". Kérdezte magától. Összeszedi magát és kisétál az erdőből. Egy ismerős részre érkezett a városban. Ez az a kerület ahol lakik. Ugyan mielőtt haza menne elmegy egy közeli könyvtárba. Utána akar járni a dolgoknak, pontosabban az árnyalaknak. Ez egy színvonalas könyvtár, és hatalmas is. A város legjobb könyvtára. Jozef nem akar magának kellemetlenséget, így az ott dolgozóktól nem kérdezi meg hogy mit keres. Ez érthető. Inkább megkeresi. Sokáig csak megy a sorok között mintha labirintusba lenne. Végül megtalálja azt a részleget ahol belátása szerint választ találhat a kérdéseire, ami az árnyalak kiléte és mi léte. Hosszadalmasan keresgél, de nem talál semmi hasznosat. Nézelődik a többi részleg között is. Semmit nem talál. Megrázza a fejét és elhagyja a könyvtárat.

    Estére ér haza Jozef. Belép a bejárati ajtón. Szülei már nincsenek fent. Fáradtan felmegy a szobájába és lefekszik aludni. Csak forgolódik és gondolkozik a mai történéseken. A negatív dolgokat nem tudja hova tenni. Se a buszos, se az erdős eseményeket. Eztán eszébe jut Natalia, s az ő gondolatától megnyugszik és szép lassan elalszik.

    Jozef egy hordágyon fekszik. A kórházi folyosón tolják sietve orvosok. Lélegeztető maszk van rajta. Tiszta vér az egész felsőteste, ami a kötéseken keresztül is látszódik.
    - Gyorsan, vagy nem éli túl! - mondja az egyik orvos. Beérnek egy műtőbe és Jozefet átrakják egy műtő asztalra. Felkötik a szükséges gépekre.
    - Rögtön meg kell műteni. - mondja ugyan az az orvos. A másik két jelenlévő, csak asszisztens. Az egyik bead egy injekciót Jozefnek. Az orvos felvágja a kötéseket.

    Ébredezik a szobájában. Felül Jozef kómásan az ágyon. Végignézi a felsőtestét. Álmodta a műtétet. Ránéz az órára. Már nyolc óra. Kikel az ágyból és lemegy a konyhába, azonban a szüleit nem találja. Furcsának találja, hisz ilyenkor már fent szoktak lenni. Benéz szülei szobájában de ott sincsenek. Vissza ballag a konyhába és megnézi hogy nem e hagytak valami levelet a konyhapulton. Nem talál semmit. Előveszi a telefonját és hívja az apját. Meghökkentő dolog történek. A telefon szolgáltató felvett hangját hallja. „Ez a telefonszám ki van vonva a forgalomból". Mondja a hang. Jozef grimaszol. A telefont elrakja és kimegy az udvarra. A tegnapi vihar után most szép napsütéses idő van. Jozef gondolkodik. Átnéz a szomszédba majd elindul oda. A kapunál megnyomja a csengőt. Egy kis várakozás után egy szemüveges öregasszony nyit ajtót. Kilép az ajtóból és a kapuhoz siet.
    - Szia Jozef. Mióta vagy itt? - szólal meg az öregasszony.
    - Csókolom, már egy hete majdnem.
    - Nem is vettem észre.
    - Nem tetszik tudni, hogy anyámék hol vannak?
    - Jozef - kezd bele az öregasszony - hisz tudod hogy már meghaltak két éve. Ott voltál a temetésen. - mondja szomorúan. Jozef kétségbeesés helyett dühös lesz.
    - Köszönöm. Csókolom. - köszön el, és elindul az utca vége felé. Az öregasszony nem szól, csak nézi értetlenül ahogy Jozef eltűnik az utca sarkon.

    A temető kapunál Jozef megáll egy percre. Sóhajt egyet majd bemegy. Sírok közt keresgél. Oda megy ahova múltkor is ment, de most a sírok közti üresség helyett a szülei sírját találja meg. Szemsarkából észreveszi hogy az árnyalak mellette áll. Felé fordul. Nem fél tőle, inkább haragos lett.
    - Mit akarsz tőlem? - ordít rá és jobb kézzel megpróbálja megütni, de a keze átszalad az árnyalakon. Az árnyalak a sír mögé megy és Jozefet nézi. Először nem érti mit akar, aztán odamegy az árnyalakhoz. Megáll előtte. Az árnyalak le néz a földre egyenesen a sírkőre. Jozef megpillantja a sírkövet és észrevesz rajta valamit. Leguggol és látja hogy van egy levehető fedélrésze a sírkőnek. Leveszi és egy könyvet talál. Régies vastag könyv. Kiveszi és megnézi. Kinyitja a könyvet hogy beleolvasson. Mikor olvasni kezdi megdöbben. A könyv róla szól. Végig lapozza a könyvet és azt látja hogy az egész élete benne van a könyvbe. Az utolsó fejezet üres. Jozef feláll.
    - Ez micsoda? - kérdezi az árnyalakhoz fordulva, aki már nincs ott. Jozef körülnéz. Csak néhány embert lát a síroknál.

    Natalia ajtajánál kopog. Kattan a zár, nyitódik az ajtó. Natalia kinéz és beengedi Jozefet aki bemegy az ajtón. Jozef kezében a könyv amit a temetőbe talált. Megcsókolja Nataliát aki észre veszi a könyvet.
    - Ez mi lehet? - kérdezi.
    - Mindjárt megmutatom - bemennek a nappaliba. Leülnek egymás mellé a kanapéra. Jozef odaadja a könyvet. Natalia beleolvas és lerakja az asztalra és így szól:
    - Erről beszéltem. Hogy kell fogadnod.
    - Mit? Miről beszélsz? - kérdezi érthetetlenül Jozef. Natalia az ajtó fele néz s fejével oda mutat. Jozef odanéz. Az árnyalak áll ott, majd elindul az asztalhoz ahol megáll. A könyv kinyíllik az üres lapoknál. Az árnyalak a tenyerét a lapok felé helyezi. Az üres lapon írás jelenik meg. Az árnyalak leveszi a kezét a könyvlapról és maga mellé engedi. Jozef elveszi a könyvet. Elolvassa a megjelent írást. Az álmairól olvas a repülőbalesetről. Felnéz a könyvből.
    - Mi ez az egész? Mi ez a könyv? - kérdezi. Natalia Jozefhez fordul és így szól:
    - A sorsod könyve.
    - Nem. Az nem lehet! - próbál higgadt maradni. Az árnyalak közelebb lép hozzá. Jozef fejére rakja a kezét amitől látomásai lesznek. Látja a balesetet majd a zuhanás után ahogy haldoklik és a kórházt ahol műtötték. A kórházba vannak. Jozef egy kórterembe áll mellette Natalia, az árnyalak pedig az ajtóba. Előttük egy kórházi ágy melyen egy beteg fekszik. Gépekre van kötve. Jozef magát látja az ágyon.
    - Az én vagyok? - kérdezi.
    - Igen. - válaszol Natalia.
    - Ez csak egy álom.
    - Nem. Ez a valóság. El kell fogadnod a halált és nem szenvedsz tovább. Én nem az vagyok akinek hiszel.
    - Akkor ki?
    - Egy lélek. Egy lélek aki végig vezet a belső labirintusodban, hogy megnyugvásra lelj.
    - És az árnyalak?
    - Ő is. Csak ő a félelmed legyőzésében is segít, illetve segített de nektek még van dolgotok.
    - Talán én már réges rég felkészültem. Nem szerettem élni.
    - Tudom. Most már érted?
    - Azt hiszem igen. Megértettem mindent.
    - Ideje menni. Örülök hogy segíthettem Jozef.
    - Még egy kérdés. - a lélek aki Natalia volt már eltűnt. Jozef körülnéz de csak az árnyalakot látja az ajtóban.
    - Köszönöm. - még utoljára az ágyra pillant, majd megfordul és az ajtó fele indul ahol az árnyalak vár rá. Az árnyalak megérinti Jozef vállát és együtt hagyják el a termet. Ahogy lépkednek a folyosón egyre halványabbak s végül teljesen eltűnnek. A gépek melyek Jozefet tartják életben csipogni kezdenek. Egy orvos és egy növér érkezik. Az orvos ellenőrzi a gépet és így szól a nővér fele:
    - Jozef Czerwonski november 25.-én 19:00 órakor elhunyt. - a nővér jegyzetelt. Az orvos elhagyja a kórtermet.

    Minden ember úgy éli az életét mint aki halhatatlan. Aztán eljön a sors könyvének utolsó fejezete, ahol rájön milyen gyenge. De a haláltusája közepette van még egy utolsó kirándulás, egy utazás amit a saját lelkiismeretével tesz meg. Ez olyan mint egy próbatétel. Az utazás lényege a végső felismerés, elfogadás és a belső béke megteremtése. Sokszor gyötrelmes és hosszú, de vannak útmutatók kik segítenek. Viszont a lépéseket az embernek kell megtenni. Végtére is lehet akármilyen hosszú és gyötrelmes, a végső cél ugyan az. Elfogadni véli a halált, s megbékélten távozik. Az én sorsom könyve így csukódott be mikor utolsó lapjain megszáradt a tinta. Jozef voltam.
    Kategória: EPIKA | Megtekintések száma: 691 | Hozzáadta:: zelenski97 | Helyezés: 0.0/0
    Összes hozzászólás: 0
    avatar
    KERESÉS
    STATISZTIKA
    Online összesen: 4
    Vendégek: 4
    Felhasználók: 0


    PORTÁLTAGOK: 70
    KOMMENTEK: 384
    FÓRUM: 3/8
    FOTÓK: 36
    IRODALOM: 274
    HÍREK: 86
    LETÖLTÉSEK: 3
    MAGAZIN: 13
    VÁLOGATÁSOK: 13
    VIDEÓK: 6

    Születésnapok:

    FRISS KOMMENTEK
    Őszintén örülök, hogy a bennem életre kelt érzést ezzel a pársorossal másban is ...

    Ütős haiku. Tényleg fáj.
    Rapszövegnek tűnik a beküldésed. Nem használsz a  felszólításoknál felkiáltójele...

    Üdvözöllek Dávid!

    Átérezhető a versed koncepciója, ám mindenképpen ...

    Hát, igen, könnyű a kisebbet internetes sütödébe irányítani!
    A dolog pika...

    Élménydús leírás. Gratula!
    Nézem néha a Sütimester c. produkciót, ...

    ÜZENŐFAL
    VIDEÓK
    00:01:54

    Czinege László: Karácsonyi szonett

    • Látogatottság:
    • Összes hozzászólás: 2
    • Helyezés: 5.0
    00:04:46

    Czinege László: kéjpillanat

    • Látogatottság:
    • Összes hozzászólás: 0
    • Helyezés: 0.0
    00:03:14

    Elszívás

    • Látogatottság:
    • Összes hozzászólás: 3
    • Helyezés: 0.0
    HANGOSVERSEK
    [2013-06-18][Hangosversek]
    Becsülj akkor... (4)
    [2013-09-21][Hangosversek]
    Őszi éj Pesten (1)
    [2014-08-27][Hangosversek]
    Mintha kézenfekvő lenne (1)
    ARCHÍVUM
    CÍMKEFELHŐ

    Copyright Irodalom Online © 2018