Az alábbi eset valóban megtörtént. Az „elszenvedője” egy régi barátom, akinek a Balaton partján van egy teniszpályája, vízparti klubházzal, mellette egy szörf- és vízibicikli kölcsönzővel. A haver jó kondiban lévő, sportos figura, ám kissé már pocakos, enyhén tokás, egy nagy, szőke harcsabajusz tulajdonosa, és ha valaki felbosszantja, utánozhatatlanul bárgyú tekintete tud lenni. (De csak, akkor!) Ha ideges, úgy káromkodik mint egy béres. Egyébként áldott jó ember. Télen sízőket oktat az Alpokban, nyáron meg tenisz- és szörfoktatással foglalkozik Zamárdiban.
A rekeszizmokat sem kímélő történetet teljesen felháborodva, magából kikelve mesélte el nekem, mondván: neki mindig csőstül jön a baj, és ő milyen szerencsétlen, milyen peches, és még a csecsszopók is ellene esküdtek össze!
Na szóval:
Néhány éve, a nyár kellős közepén, az egyik hajnalon arra ébredt, hogy zörög az állványra rakott vízibicikli. Kiugrott az ágyból, odarohant a nyitott ablakhoz, és látta, hogy egy alak éppen akkor huzigál le egy vízibiciklit a helyéről. Gyorsan magára akarta kapni a gatyáját (mivel éjszakánként a nagy melegre való tekintettel rendszerint anélkül aludt), de a szoba sötétjében és a beléje állt ideg miatt azt nem találta, így a felesége bokáig érő, gumis derekú, rózsás szoknyáját kapta magára nagy hirtelen. Ez akadt a kezébe. A zajra ugyancsak felébredő segédje is kirohant a partra vele együtt. Mindketten beugrottak a vízbe, ők is lehúztak egy járgányt, felpattantak rá, és üldözőbe vették a lopót, aki már mintegy száz méternyi előnyre tett szert, és a tihanyi nádasok felé vette az irányt.
Egy kilométernyire sem távolodtak el a zamárdi partoktól, amikor a „segéd”úrnak inába szállt a bátorsága, és nemes egyszerűséggel közölte, hogy ő visszamegy inkább gyalog. Itt még leérhet a lába a talajra. Így a barátomnak egyedül kellett az üldözést folytatnia.
Már csak néhány méter előnye volt a zsiványnak, amikor Tihanynál eljutottak egy horgászstégig. A fickó föl a stégre, ő meg utána. Remélte, hogy a manusz nem tud majd sokáig futni, mert már „kitekerte” magát a vízibringán, de tévedett. Az be a házak közé, ő meg szorosan a nyomában. Ott kergetőztek lihegve már egy félórája a lejtős utcákon (az enyveskezű egy szál fürdőgatyában, ő meg félmeztelen, rózsás szoknyában, mezítláb, harcsabajusszal), amikor az egyik kis utca elején feltűnt egy rendőrautó. Négy rendőr ugrott ki belőle, a fújtató gazember meg odarohant hozzájuk, és azt kiabálta, hogy ez a pedofil állat hajnal óta üldözi őt a szerelmével, úgyhogy éppen idejében jöttek a biztos urak.
Az egyik rendőr fel is szólította – mármint a havert, hogy tegye hátra a két kezét, mert meg akarja bilincselni. Tizenöt-húsz percbe telt, amíg el tudta hitetni a zsarukkal, hogy ő a sértett, nem pedig amaz. Erre az egyik rendőr (amelyik a négy közül a leggyorsabb észjárásúnak nézett ki), a hatóság félrevezetéséért és lopás megalapozott gyanúja miatt, a tolvajra tetette a vasat. Ekkor már jó magasan járt a nap, és többen odacsődültek a környékről röhögni. A cimbora mondta is a rendőröknek, hogy nem lehetne-e ezeket a vihogó parasztokat elkergetni innen a francba, mit röhögnek ezek itt rajta. Erre az egyik fakabátos halkan odaszólt a mulatozóknak: 'Oszoljanak, emberek, nincs itt semmi látnivaló!'
Miután mindkettőjük adatait felvették (bemondásos alapon), a cimbora el akart köszönni a zsernyákoktól, hogy visszamenjen a vízijárgányokhoz, de azok azt mondták, hogy előbb be kell mennie velük a füredi kapitányságra, mert itt egy tettenéréses lopás alapos gyanúja forog fenn, ezért jegyzőkönyvet kell felvenni, és a feljelentést is meg kell tennie. Erre azt mondta nekik, hogy ő úgy látja, a rendőrautó csak ötszemélyes, az egyenruhások meg a zsivánnyal együtt éppen öten vannak, ezért ha lehet, kimaradna a füredi utazásból. Erre a legfiatalabbnak kinéző rendőr azzal az ötlettel állt elő, hogy majd valaki beleül a másik ölébe, és így minden OK. Erre a haver azt javasolta, hogy a legvékonyabb közeg vegye ölébe a tolvajt, mert őt, ez a genya egyszer már úgyis megrágalmazta pedofíliával. Meg aztán Ő – mármint a haver - amúgy is kövér, meg nagy darab, meg szoknyában is van és félő, hogy ez a rohadék emiatt Füredig nem tudna nyugton maradni.
A rendőrök ezt azzal hárították el, hogy sajnálják, de nem kelthetik azt a látszatot, miszerint a rendőrség kebelén hordozza a bűnözőket, ezért legjobb ha a szoknyás úr ül alulra, az elkövető úriember meg az ölébe.
Így autóztak vagy ötven métert, amikor a haver szólt a sofőrnek, hogy azonnal álljon meg, mert a zsivány hátrabilincselt keze pontosan az ő pöpösénél van, és ezt nem hajlandó eltűrni tíz kilométeren keresztül. A tolvaj meg azért rimánkodott ugyanakkor, hogy rá meg terítsenek már valamit, mert ki nem állja, ha valaki ráliheg a meztelen hátára.
Amikor beértek a városi kapitányságra, a helyzet tovább rosszabbodott. Az előtérben, ahol várakozni kellett, rengetegen voltak. Egy ülőhely volt üres, amire a nyavalyás rendőr a megvasalt gengsztert ültette. Így az a helyzet állt elő, hogy a haver meg a zsaru ácsorgott, a csirkefogó meg a kényelmes fotelben pöffeszkedett. (Még az asztalon talált újságot is volt pofája olvasgatni!) A bajt - és az égést - csak tetőzte, hogy egy drogos külsejű fiatal át akarta adni a cimborámnak a helyet, de a mellette ülő „szegecselt” fülű haverja visszarántotta őt a padra, azzal a dumával, hogy ez nem egy igazi lotyó, hanem csak egy imitátor.
Egy négy év körüli kis srác meg lekászálódott az anyja térdéről, odaállt a haver elé, egy ideig nézegette őt szótlanul, majd az anyjához fordulva hangosan megkérdezte, hogy a néninek miért van ekkora bajusza, és miért pisilt be a néni, merthogy a szoknyája is vizes? És.... De nem tudta folytatni, mert a muterja egy enyhe taslival elhallgattatta. Egy félóráig hallgatták utána a gyerek bömbölését.
Körülbelül negyven perces várakozás után megtörtént az adminisztráció. Amikor végeztek, a vizsgálótiszt azt mondta, hogy most már el lehet menni. A barátom ragaszkodott hozzá, hogy legalább odavigyék vissza autóval, ahonnan elhozták őt. De a rendőrtiszt segítségként csak azt tudta elintézni, hogy egy másik rendőrautó a legközelebbi buszmegállóig elvigye. A nyomozó a saját zsebéből adott neki buszjegyre valót.
Amikor meg a buszra fel akart szállni, a sofőr előkapta a mobilját, és hívta a rendőrséget, ahonnan megnyugtatták, hogy a szoknyás úr veszélytelen és szállítható. A huzavona miatt a menetrendhez képest öt perccel később indult a busz. A buszon alig volt ülőhely. A haver le akart ülni egy öregasszony mellé, de az sipákoló hangon azt kiabálta, hogy ha nem megy el mellőle, akkor a nála lévő ételhordóval fejbe veri. Balatonfüredtől Tihanyig a busz közepén kellett állnia, miközben vigyorogva mustrálgatták az utasok. A révnél leszállt, ott meg az éppen beérkezett komp német utasai kezdték el veszettül fotózgatni. Ketten még utána is szaladtak. Az egyik egy öt euróst akart a kezébe nyomni.
Nagy nehezen megtalálta azt a stéget, ahol a két vízibringája „várakozott”. Szerencsére a szomszéd stégen egy horgász múlatta az időt, aki nagy könyörgésre adott neki öt-hat méternyi vastag damilt, amivel visszavontatta a majdnem ellopott vízibicaját a zamárdi partok közelébe. A tó közepén a vízi rendőrök is megállították, de mivel azok ismerték, és ő vázlatosan elmondta nekik az addig történteket, a röhögéstől fuldokolva csak annyit kérdeztek tőle, hogy akkor most ami rajta van az a legújabb fürdőszoknya divat, vagy csak egy közönséges vízi-pongyola.
Amikor a part közelébe ért, rádöbbent, hogy nem mehet ki a partra, mert a strandon az ismerősök – az ellenségei meg még inkább - agyon röhögik magukat, ha meglátják. Ezért még látótávolságon kívül beleereszkedett a vízbe, és a két vízibiciklit maga előtt tolva araszolgatott előre. Remélte, hogy valaki majd csak arra téved, akivel kiüzenhet majd a nejének, hogy hozzon be a vízbe egy fürdőgatyát neki. A délutáni nagyobb UV sugárzás miatt azonban a strandolók a fák alatt hűsöltek, szinte senki nem volt a vízben. A segítője is békésen szunyókált egy nyugágyban - egy deka forgalom nem volt - észre sem vette, hogy megérkezett a főnök, és kényszerűségből a külső vizeken dokkol.
Viszonylag hosszú idő elteltével egy kamaszgyerek bóklászott arrafelé, akit nagy nehezen közelebb csalogatott, és megkért arra, menjen oda és beszéljen a vízibiciklis kollégával kint a parton, hogy küldjön már be neki egy fürdő nacit. A hülyegyerek meg a szomszéd vízibiciklishez ment oda tévedésből, aki azt mondta a kölyöknek, hogy esze ágában sincs segíteni azon a fazonon, mert addig jó, ameddig a konkurencia a vízben rohad.
................................................
A forró nyári nap meg tűzött ezerrel!
