Olvasnivaló (67)
Sorrend
S ha majd aratni jő a végidő
talán a sok piros mosolyt fakaszt,
de haszna nincs, a kéve úgyse nő,
levágva egybe: búza és pipacs.
...ti álszent
kerítésmagányra
ítélt tegnapok
- még itt vagyok -
gyönyörűséges fájdalom
cirógatja bágyadt
testem atomjaira
szakadó szimfóniáját...
...retinámba égtek
a beígért hajnalok
csikorgó fogam
remegő kezem
nem vádol már:
nem kapaszkodik
elérhetetlen mind
mi egykor katarzist
idézett bennem...
...magammal békülök
rendületlen csodálattal
s előttem születnek újjá
kortizonfüggő
dacos álmaim...
...háromszor ígértem
(mindent) s annál is többet
hányszor el is hittem
hogy itt vagyok
nem lehet
Csend gomolyog ködként a víz felett
cserfes száját befogja a hullám,
nagy ritkán elhaló csobbanás hallik;
csöndből gyúrt pamacsok serege hull rám.
Vagy tán csak a fekete nyárfa az,
a ködben nyújtózó androgűn kamasz,
ki vattába csomagolt magcsomókat
ágáról tétován tovaereszt?
A tövistől gyötört fejét félrehajtó Krisztus
nem bólint; némán áll az útmenti kereszt.
Választ én senkitől, rég nem kapok…
hallgat a part, a víz, én is hallgatok.
Bakancsok cuppognak a partmenti sárban
lemondó legyintés
Akkorra már nagyon rosszul volt. Az orvosok be se akartak engedni hozzá, mondván, hogy nem szabad kifárasztani. De ő valahogy meglátott a haldoklókat elkerítő paraván függönyének résén át, és csontra sorvadt keze intésében még maradt annyi erő, hogy megvétózza az egészségügyi személyzet személytelen jóakaratát.
Rám mosolygott, már ha mosolynak lehet nevezni azt, mikor valaki nagy erőfeszítéssel széthúzza pengevékony ajkát. Ám szeme élt, jobban, mint valaha.
– Jó, hogy itt vagy. Gondoltam rád
tűnődésemből felrezzenek
mert falon át harsognak vad zenék
alattunk a földszint három bében
dzsesszt hallgat épp az új nemzedék
kornétok recsegnek és pisztonok
a részeg ritmus füstként imbolyog
néha elaltat, oly ravaszul monoton
mikor nem szól a B-tenor szaxofon
aztán rázendít újból a kórus
ami csak kifér a rézcsövön
dübörög, omlik, összedől minden
jaj, nem marad itt már kő kövön
aztán mégis csak összeáll valami
ami immár homogén szövet
felfénylik két fekete arc
két pokolból jött követ…
vokál
Kékbe borult égbolt,
Sok színes virág,
Megolvadt hótömeg,
Ébredő világ,
Tavasz, te tavasz,
Hadd köszöntselek.
Megígért megváltó,
Megtörtént csoda,
Megújult élet,
Lelkek udvara,
Tavasz, te tavasz,
Hadd köszöntselek.
Csobogó patak,
Összefont áradat,
Zöldellő mezők,
Hullámzó tavak,
Tavasz , te tavasz,
Hadd köszöntselek.
Megfogant élet,
Báránya a világnak,
Feláldoznak téged,
Mert tavaszt imádnak,
Tavasz, te tavasz,
Hadd köszöntselek.
Hitehagyott ember,
A Napba réved,
Játszik a sugár,
Az ígért
Ma láttam egy tanyát összedőlni, csak varjak keringtek
körötte hangos károgással, azt lesték, találnak-e még
valami ehetőt, mit kicsíphetnek a romok közül, nem
tartozva senkinek tettükről őszinte számadással, mintha
csontvázak omlanának szét, melyekből elfogyott az
összetartó őserő, olyan az egész világ, mint egy mindent
elfedő rablók által feltúrt temető, nincsenek már olyan
tudó tanúk, akik segítenék az életet őszinte vallomással,
a látóhatáron már nem látok semmit,
körötte hangos károgással, azt lesték, találnak-e még
valami ehetőt, mit kicsíphetnek a romok közül, nem
tartozva senkinek tettükről őszinte számadással, mintha
csontvázak omlanának szét, melyekből elfogyott az
összetartó őserő, olyan az egész világ, mint egy mindent
elfedő rablók által feltúrt temető, nincsenek már olyan
tudó tanúk, akik segítenék az életet őszinte vallomással,
a látóhatáron már nem látok semmit,
Azok a részeg hajnalok,
mikor a Zagyva mocskos vize felett,
a szétesni készülő öreg fahídon ballagok,
számon Margó ginnel kevert rúzsos csókja
/pincérlányként bőkezűen osztogatta/
felsejlenek bennem magányos éjszakákon.
Nem sírom vissza ifjúságom
jól-rosszul megélt életem romjai felett,
csak még tenyeremben érzem Margó melleit
ahogy hozzám simult /de többet nem engedett/,
s már libbent is tovább bugyiját kivillantva
tényérnyi szoknyájából,
szemünk éhesen szaladt, megl
Kacska ágon dalnok ül,
nádon levél hegedül,
cinke lánynak nyitni kék,
felhőt húzó csacska szél
átbukdácsol vállamon.
Tócsából kelt hajnalon
Nap nevet, én hallgatom.
Kukák közt egy macska áll,
párját várva rám talál
vödrömet, ha ürítem.
Felderíti kedvemet
Avas-délen keltetett
avar-kotró rigó pár,
ha egy kissé odébb áll
amint lábamat szedem.
Városi busz nyikorog,
tompa szemmel rám morog,
fény belóg az ablakon,
elringat, és én hagyom:
simítsa tekintetem.
a lemezen lesercegett a blues
róla közben lekerült a szoknya
tudtam, szíve csak a pénzemhez húz,
legyen neve Líz, vagy akár Szonja ;
látszott, a szakmáját már szívből unja...
szeme körüljárt, mint óvatos hiúz
a pénz ki volt készítve az asztalon
ő Szűz Mária képét nézte a falon...
párás szemét elfutotta a könny
de aztán úrrá lett arcán a közöny
és mindegy volt ki vagyok, kié a kéz
csak legyek ha lehet mihamarabb kész...
nem volt az egészben semmi személyes
a végén a kicsikart kéj is oly sek
Hideg vér sem csörgedez már,
Megkeményedett szívünk nem pumpál eret,
Magába szívó sár borít be mindent,
A megóvó gondoskodás nem nyert teret,
Csak a számító semmittevés várja,
Rablott pénzén ülve, számolva azt,
Hogy az új szél felszárítsa a sarat,
S közben a halál értékeket pusztítva
Nap mint nap röhögve rajtunk arat,
Vak vedlett varjak csípik ki a földből
A jövőnek vetett értékes magot,
S még madárijesztő sincs, ki elriassza,
A roskatag, összeomló csűrben
Pankr
Nagyon szeret engem a gazda. Mit is kezdenék nélküle? Gondoskodik rólam, majdnem minden második-harmadik sötétség után, miután a sárga világos pöttyöket és nagy sárga etető tálat nézegettem, gyönyörködöm bennük és énekelek nekik, ad ennem.
Vigyáz rám. Nekem adta ezt a gyönyörű, biztonságos, zárt hátsó udvart, ahonnan kicsit unalmas, hogy nem látok ki, de biztonságban vagyok. Ő óv és véd engem. Úgy szeret, hogy még lánccal is idekötött, hogy megóvjon. Tény, hogy ezt nem értem pontosan, de ő olya
széltől kócolt fűcsomóban
mint kis bogár ha botladoz
dús hajadnak szétdúlt sűrűjében
tétova ujjam még ott motoz
de tűnik az emlék lelassul a kéz
csak e hajdísz ami téged idéz
lassan csordogáló életidőmben
sósízű csöpp a csókízű méz
