ALAPÍTÓ

A Veréb - az madár

10893922882?profile=RESIZE_400xVeréb Gábor nem szerette a kollégiumi nevelőt, Kovács Miklóst. Fejére húzta a takarót, amikor az reggelente  vastagkeretes szemüvegében, kényszeredett, fenyegető mosolyával, az elmaradhatatlan Symphonia-jával szájában, és kezében a hamutartóvá formált papírlappal belépett a szobába. Felkapcsolta a villanyt és mézesmázos hangon megkérdezte:
– Na, hogy aludtak az én kis bogárkáim? Van itt egy kis oroszlánszag, Gábor nyiss ablakot!
Veréb Gabi aludt volna még tovább, de rászólt a nevelőtanár, most már erőteljesebben:
– Nem hallottad? – nyisd ki az ablakot, különben lesz húsz fekvőtámasz!
Veréb kábán kinyitotta az ablakot, s leült az éjjeliszekrényre, itt folytatta az álmot, amit a nevelő érkezése megzavart.

Arra lett figyelmes, hogy a becenevét hallja, s a többiek mind az asztal körül állnak.
– Gyere már te is Csuri, bukszavizit van!
– Hozzad csak bogárkám a pénztárcádat! – szólt Kovács, aki nem is olyan rég még katonatiszt volt, ám valamiért leszerelték.
– Most pedig mindenki rakja ki az asztalra az összes pénzét! – erőlködött sipítósra váló hangon a nevelő.

A kollégiumi diákbizottsági elnökkel kizárólag a tízforintos bankjegyeket vizsgálták meg mindenkinél, ám nem találtak semmi rendellenest, vissza lehetett tenni mindent.
A kis köpcös diákbizes benézett a szekrény alá és konstatálta, hogy jól látta Kovács, a csali pénz bizony nincsen ott.
Gábor ekkor ébredt fel igazából és lassan megértette, beraktak egy tízest a szekrény alá, amit előző este (mivel ő takarított) megtalált, és a pizsamazsebébe tett. Nem szólt senkinek. Kivitte a szemetet, az eldobált almacsutkákat és miután fogmosás közben elgondolkodott, eszében sem volt már a pénz, teljes nyugalommal feküdt le.
– Most meg itt a bukta – futott át rajta a rémület.

Kovács Miklóstól amúgy is félt rendesen, hát még most, ahogy idegesen, teljes tüdőből szívta a Symphonia-ját, miközben behorpadt az egész arca, és vadul verte a hamut a kezében tartott papírtölcsérbe.
– Na, utoljára kérdezem, ki talált a szekrény alatt tíz forintot?
Nem jelentkezett senki.
Veréb csak szédelgett, alig volt egy épkézláb gondolata, homlokán verejtékcseppek fénylettek.

Elindultak az iskolába, ami nagyjából egy kilométerre volt a kolesztól. Gábor az utolsó pillanatban még – mintha csak zsebkendőjét vette volna ki pizsamájából – a tízest átdugta nadrágzsebébe. A hosszú úton akár el is dobhatta volna, de ő valamiért nem tette, pedig szíve hevesen lüktetett és egyfolytában izzadt.
Útközben egymást froclizták a gyerekek:
– Most már előadhatod a tízest borzalmas fejű Kos!
– Tudom, hogy nálad van tökkelütött Tücsök.
– Csuri, biztos te nyúltad le, majd szívhatunk miattad.

Az iskolában Kovács nevelő sorba állította az egész csapatot, és bejelentette, hogy kezdődik a kihallgatás. Mindenkinek el kell mondania részletesen, hogy mit csinált este 8 és reggel 6 óra között.
Csuri Koshoz fordult – arca falfehér volt, szeme rémült.
– Itt van a zsebemben a tízes – suttogta.
– Tudtam én te kis szarka, hát ki másnál lenne – felelte a fő lopós, aki- és néhány társa miatt kitervelte a csapdát a nevelőtanár és a diákbizottsági elnök.
Verében átfutott a gondolat, hogy Kos a kollégiumi "tolvajmaffia" vezére, aki miatt elindult ez az egész dolog. Persze már tényleg tűrhetetlen volt, hogyha valaki kirakott a biztonsági záras fiókjából egy százast a napi befizetésekre, akkor azt, mire bezárta a fiókot, szinte a kezéből kilopták, alig ért asztalt. Nem beszélve az otthonról hozott kaja, a tanszerek, a rajzeszközök, a műhelyszerszámok stb. tulajdonosváltásairól.

– Na, én is jóhoz fordultam – döbbent rá Csuri –, de ha már színt vallott folytatta: Te mit tennél Józsi?
– Én jelentkeznék az biztos – felelte póker arccal Kos.
– Kovács engem kinyír – tudod mennyire haragszik rám, mivel állandóan álmos vagyok, és semmi katonás tulajdonság nem szorult belém.
– Minden csoda három napig tart Csurikám, aztán elfelejtik – válaszolta a "maffiavezér".
– Elfelejtik... Mit felejtenek el? Hogy én voltam az este a takarító, és zsebemben maradt a talált tízes, aztán meg bevágtam magam az ágyba és elaludtam?
– Hát ja-ja... Nem kenik rád, hogy loptál, úgysem megy az neked.
– Szóljál az elnöknek, hogy nálam van, odaadom!

Az iskolatitkárral felvetették a jegyzőkönyvet. Csurinak semmit nem mondtak, ami további sorsát érintette volna.
Gábor napjai ezután teljes bizonytalanságban teltek. Semmi hivatalos értesülés, csupán sugdosások, hogy ezt-azt hallottak a gimisek, akik a főépületben tanultak, és helyiek lévén közvetlenebb viszonyban voltak az iskolatitkárral. Azt is híresztelték, hogy kidobják a suliból Csurit. Néhányan viszont csak kollégiumi kizárásáról beszéltek. A kedvezőtlen információk miatt Csuri állapota napról napra romlot. Ráadásul akadt olyan tanár, aki szintén hallgatott az esetről, de sűrűn kezdte feleltetni Gábort. Furcsamód hiába mondta volna félénken az anyagot, szinte belé fojtotta a szót, és közben színpadiasan a többiekhez beszélt:
– Na, figyeljünk csak oda kérem, mit is mond a felelő, bár eddig sokat nem tudtunk meg a kovalens kötésekről, mert úgy tűnik, nem készült, és nem fog bennünket elkápráztatni tudásával. Így van Veréb fiam?
– Tanárnő, én mondanám, de nem tetszik engedni – panaszolta Csuri.
– Még hogy én nem engedem? – hallja ezt az osztály kérem? Mi a véleményünk, aki hazudik, az lop is?

Verébnek egy hónap alatt minden tárgyból leromlottak a jegyei a testnevelés kivételével. A tornatanár ugyanúgy viselkedett vele, mint az ügy előtt.
Kovács éreztetve a hamarosan várható döntést – mintha magában beszélne – a kolesz különböző helyiségeiben gyakran előadta véleményét érces hangján, ami a mondatok végén átment éles, szinte mutáló intonációba:
– Eljön majd a tolvajok, rablók végórája, amikor is mindenért felelnek, és repülni fognak az iskolából, mint a verebek.

Csuri már három hónapja nem volt odahaza, nem engedte a nevelő. Katonamódszereket alkalmazva, eltávozás megvonást adott retorzióként a tizennegyedik évét éppen csak betöltött gyereknek. Hiába ment hetente hazautazási engedélyt kérni, Kovács nevelő gúnyosan utasította el, és kifigurázta, amikor sírva fakadt.
Minden este vele takaríttatta ezután a szobát, összeszedette a takarodó előtt a szétdobált szemetet, és közben harsányan mondogatta:
– Vigyázz, nehogy kezedhez ragadjon egy tízes megint!
Amikor pedig már lefeküdtek, Kovács néha meglepetésszerűen villanyt gyújtott, felkeltette Csurit és ellenőrizte nincsen-e rajta gatya a pizsama alatt.

Veréb megtörten, sírva aludt el, és fáradtan kelt, még álmosabb volt, mint addig. Nem volt nagydarab fiú egyébként sem, ám hirtelen lefogyott tíz kilót. A többiek húzták is, hogy már csak vasággyal együtt van meg negyven kiló.
Az egyik reggelinél kitalálta Kos, hogy fel kell táplálni a szegény, csupasz Csurit. Ezután rendszeresen hozzá dobálták a kockasajtokat, a kiflivégeket, de retek vagy gyümölcs is gyakran landolt a reggelijében.

A városban csak az iskola, és a kollégium között közlekedhetett, sehova máshová nem engedte a nevelő, még hétvégén sem.
Anyja már több levélben izgatottan érdeklődött, miért nem sikerül hazautaznia, ugyanis minden héten azt írta: biztos, hogy most már elengedi Kovács. Nem így alakult azonban, de hivatalos, elmarasztaló döntés sehogysem született.
Gábor teljes bizonytalanságban tengődött már közel száz napja, amikor megjelent az iskola előtt egy oldalkocsis motorkerékpár, egy talpig bőrruhába öltözött emberrel, aki mintha a  századelő veterán autós öltözetét vette volna magára jelmezként.
A motoros, Csuri népi ülnök nagybátyja volt, aki eme elfoglaltságán kívül pártemberként is tevékenykedett. Megölelte Gábort, ő pedig azonnal elkezdte mesélni, hogy Kovács és néhány szaktanár milyen vesszőfutásra ítélte minden fegyelmi döntés nélkül.
– Nyugodj meg Gabikám! – lapolgatta meg keszeg hátát a nagybátyja, mindjárt beszélek az igazgatóval.

Estefelé Kovács Miklós nevelő bement a hálóba és megkérte Csurit, hogyha majd ráér, fáradjon át hozzá a nevelőibe.
Gábor meglepődött az emberi hang hallatán, de újabb csapdától tartva, remegve kopogott be néhány perc múlva.
Kovács az ágyon ült, mellette felesége. Hosszú monológba kezdett magáról, a leszereléséről, a sorsáról, az asszonyáról, illetve arról, hogy ez a szoba nekik megváltás, mivel nincsen lakásuk, tehát ha kirúgják...
Közben a sokadik mezítlábas Symphonia-ra gyújtott, és szokásos módon papírtölcsérbe hamuzott.
Gábort nem nagyon kötötte le a töméntelen mellébeszélés, mivel arra volt leginkább kíváncsi, mikor mehet már végre haza. Mégis meglepődött, amikor végül Kovács nyájasan azt kérdezte tőle, hogy nem akar-e hétvégén hazautazni?
– Persze, hogy akarok! – felelte a boldogságtól könnyes szemmel. Otthon... újra otthon, biztonságban anyával, nagymamával...

Gáborból az évek során lassacskán eltűnt a gyerekkori eset felhalmozódott feszültsége, a sok gátlás. Nagyjából huszonöt év múltán mégis felelevenedett a történet:
A fényképek közt tett rendet, és kezébe akadt egy írás, amiben a feleségét dicséretben és jutalomban részesítették az iskolájában, mivel talált egy tízest, és leadta az osztályfőnökének. Senki sem jelentkezett érte, ezért év végén a becsületes megtalálót illette a papírpénz, amely az írás másik oldalára volt ragasztva.

Negyven év elteltével derengett föl újra a gyerekkori megpróbáltatás, de akkor már a Moszkva téren árulta a Fedél Nélkül lapot.
Egy autós "békebeli" papírtízest nyomott a markába. Addig tapogatta, a rég nem látott zöld fecnit, mígnem váratlanul elkámpicsorodott..
– Mennyit szenvedtem egy ilyenért fiatalon, és milyen sokáig bántott a dolog? – remegtette meg az emlékezés. Megfordította a pénzt, aminek a hátoldalára ragasztva egy gépelt írás volt: Jutalmul, a becsületes megtalálónak.
Bizonytalanul felpillantott. A magas kocsi vezetőülésében volt felesége feszített, közönyös pillantást vetve rá.
Váltott a lámpa. A nő megnyikorogtatta a hatalmas terepjáró kerekeit, és sietősen elhúzott Pasarét irányába.

 


2008.08.22.

Szavazatok: 5
Kapjak e-mailt, amikor valaki hozzászól –
ALAPÍTÓ

1973-ban jelentek meg első írásai a középiskolai újságban, ennek ellenére csak 2006-tól kezdett publikálni ismét az interneten tokio170 nicknéven. Az első időszakban csupán írásokat – verseket, novellákat, publicisztikákat – közölt, majd valamivel később megosztotta fotóit is. Alkotásaiban az emberi kapcsolatok, az érzelmek, illetve a csodálatos és megunhatatlan természet aprólékos bemutatása mellett, gyakran találkozhatunk a közéleti gondok, a társadalmi problémák megjelenítésével, ezen belül pedig a lelkiismeretesség alapkérdésével, illetve a becsületesség, a harácsolás, valamint az igaz és a hamis dolgok szembeállításával.
Mondandója néha (már a címében is) többértelmű, esetleg kellően humoros, ami segíthet a téma körüli gondolatok és asszociációk apró ereinek csermellyé szélesítésében.

Megjegyzések hozzáadásához 4 Dimenzió Online tagnak kell lenned!

Csatlakozás 4 Dimenzió Online

Hozzászólások

  • SZERKESZTŐ

    Sok embernek csak megszületni volt nehéz. Mások viszont hiába próbálnak újra és újra felállni, mindig ugyanoda esnek vissza.
    Sajnálom a főhősödet, szimpatikus embernek látom.
    Elismerés és pacsi.

  • TAG

    Akit a szocializmusban az ág is húzott, arra mostanság sem dőlt rá az OTP.  Van valami nyomasztó fatalitás Csuri sorsában. Ő azok közé tartozhat, akik ha véletlenül nyernek, idővel akkor is még lentebb csúsznak.
    Tanulságos írás, gratula!

  • TAG

    A pszichopata nevelő megdolgozott érte, hogy kirugják. Szerencsétlen Csurin viszont ez nem sokat segített. A Veréb Gáborok hátára rá van írva: örök vesztes.

  • KRITIKUS

    A kovácsmiklósok kora szerencsére lejárt. Csuri esete ennek ellenére azt igazolja számomra, hogy a megbélyegzettek sorsa elkerülhetetlen.
    Nagy pacsi!

  • TAG

    Valakinek semmi sem jön össze, más viszont mindig jól helyezkedik. Ennyi különbség épp elég ahhoz, hogy egyesek sikerrel érvényesüljenek, míg mások eltűnjenek a süllyesztőben. A nyerteseknek persze lehet hivatkozni hatalmas képességeikre és szuper kreatív adottságaikra.
    Remekül átjön a szürke kisember sorsának elesettségéből és kiszolgáltatottságából eredő nyilvánvaló irányultsága.
    Elismerésem.

Ezt a választ törölték.

Témák címkék szerint

Havi archívum